„Őrzik a tüzet rendületlenül, pedig nem fenyegeti őket büntetés; több mint két-száz esztendeje. Egy olyan hazában, amely befogadta őket, ezer évnél régibb szavaikkal, dalaikkal, hitükkel, aranyokban csillogó templomaikkal. A legifjabbak is tudják a titkot, s a jávorfa hangjával és lángjával felgyorsítják ereimben a vér áramlását. Pomáz és Szentendre lankáin a Pilis öleli és védi a távoli Balkán szerb és makedón lüktetését, a férfiak örömét, a szerelmes lányok és aggódó, gyászoló asszonyok bánatát, a dudák, tamburák, furulyák, pásztorsípok, harci dobolások hangját. Tíz éve álltak össze a legfiatalabbak, még szinte gyerekek, dübörögték a kólót, s hangszereket vettek a kezükbe; az apák állítgatták kezüket, igazították ajkukhoz a fúvókákat, tanították a dalok gazdag hajlítgatásait, szövegeit. Éppen úgy, mint a nagyapák, ősapák. Az újszülöttet Söndörgőnek keresztelték, a névadó apa a Vujicsics Együttes. A fiúk megtanultak mindent, széttekintettek a világban, odafordultak az őket elbocsátó, vagy éppen elüldöző őshazához, felfrissítették és még magasabbra lobbantották a tüzet. Boldog vagyok, ha hallgathatom ezt a csikó-csapatot, az öröm és a fájdalom könnycseppjeit csak nehezen tudom elrejteni. Hiszem, hogy mindenki így lesz vele, ha elindul a korong forgása, a lemez-kóló.”

Petrovics Emil

Belehalgatna?Klikk ide!